2017. szeptember 26.

100+1 dolog, amit Misha Collinsról tudnod kell #1-25

Misha már 100 epizódot húzott le az SPN-nél, ez a szép szám pedig ünneplést érdemel. Ugyan már hónapokkal elvagyok késve erről a buliról, de 101 tényt összegyűjteni nem olyan egyszerű, mint azt először gondoltam. Hosszúsága miatt a cikk 4 részben fog felkerülni.

Hardcore fanoknak talán nem mondok új dolgokat, főleg nem az első részben, de remélem lesznek néhányan, akikkel sikerül Mishát egy kicsit jobban megismertetnem. Ime az első rész, a másik három majd érkezik - valamikor.

Nagy köszönettel tartozom Megnek, aki segített a tények összegyűjtésében! ♥




1. Az igazi neve Dimitri Tippens Krushnic
Az anyukája egy kis időt Oroszországban töltött főiskolás korában, az akkori barátjáról nevezte el idősebbik fiát. A Dimitri becézése „Mitya”, de az anyukája félreértette, és Mishának becézte fiát, ami azóta is rajta ragadt. A Collins pedig anyai nagymamája leánykori neve.

2. 1974.augusztus 20.-án született
  Tehát 43 éves.

3. Massachusettsben született, majd lakott Los Angelesben,
   jelenleg pedig Washingtonban él

4. A Los Angelei házának bútorait maga készítette
A főiskolai évei alatt vállalt asztalos munkákat, hogy finanszírozni tudja tanulmányait, s mai napig egyik szenvedélyének vallja a fa megmunkálását. Egyszer egy feljárójukra dőlt fából faragott barátnőjének (ma már felesége) egy ágykeretet. Elmondása szerint Los Angelesi házukat is maga építette neki.

5. A középiskolai szerelme a felesége
Angolórán találkozott Victoria Vantochal, akivel még jelenleg is – 27 éve – együtt van. Versekkel próbálta elcsábítani a lányt, de mielőtt még rávágnátok, hogy milyen romantikus: az egyik versében egy nagy katedrálishoz hasonlította Vicki orrát.


6. Egyedi gyűrűket készítettek egymásnak Vickivel
Egy filmforgatás alatt talált egy kis ékszerboltot, ahol megengedték neki, hogy néha odajárjon az egyik éppen üres ékszer megmunkáló pultjukhoz, és saját maga készítse el feleségének az eljegyzési gyűrűjét. Körülbelül egy hónapot dolgozott rajta, majd mikor a 10. évfordulójuk alkalmából Vicki meglátogatta, ahol épp a forgatás miatt lakott, megkérte a kezét.

Ugyan erre az alkalomra Vicki is egy saját készítésű gyűrűt ajándékozott Mishának. Ez egy 9 lyukú ékszer volt, jelképezve vele az együtt töltött évek számát, ami Misha szerint akkor már 10 volt. Misha később elhagyta ezt az ékszert, de Vicki lelkesen készített neki másikat, amit kedvencünk ugyancsak elhagyott. A harmadik gyűrűt Vicki az első mintájára készítette el, azonban elszámolta magát, így azon már csak 8 lyuk van. Fogalmam sincs Vicki honnan meríti ezt a rengeteg türelmet a gyűrűk pótlására, de adhatna nekünk néhány tanácsot.



7. Fiatalabb korukban többször is részt vettek édeshármasokban
Felesége, Vicki könyvében, a Threesome Handbookban mesél élményeikről, és ad tanácsokat hozzájuk hasonló kalandvágyó pároknak. Többek között az is kiderül benne, hogy Vicki biszexuális, valamint hogy neki és Mishának volt egy barátnője. Tehát kedvencünknek volt már poliamor, vagyis "többszerelmű" kapcsolata.


8. Két gyermek apukája
A 7 éves West Anaximander-é és az 5 éves Maison Marie-é.


9. Kisfiával Westel főzős műsort vezet
Na jó, csak egy youtube videó sorozatról van szó, amiben Westet beengedték randalírozni a konyhába. Az egyik részben például lekvár-szószos tésztát készítettek kuglóf formában. Mind a négy részt megtaláljátok Misha csatornáján.

10. Nehéz gyerekkora volt
Többször mesélt már hányatott sorsáról, így biztosan tudjuk, hogy egy darabig hajléktalanok voltak Anyukájával és öccsével. Az anyagi nehézségek tetejében még az apafigurát is mellőznie kellett életéből. Szülei elváltak, s apukája még fia középső nevét sem tudta, de Misha már megbocsájtott neki, idei apák napi facebook posztjában ezt magatok is elolvashatjátok.

11. A Random Acts nevű jótékonysági szervezet egyik szponzora
A Random Acts megalapításában, amit magyarul talán „váratlan cselekedeteknek” mondanánk, egy régi tanára inspirálta. Szegénységükről már az előző pontban olvashattatok, ám akadt néha segítségük. Misha édesanyjának nem telt karácsonyi ajándékra fiainak, Misha egy tanára azonban 100 dollárt adott a nőnek. A tanárnak valószínűleg nem jelentett nagy gondot az a pénz, Mishára viszont annál nagyobb hatással volt ez a cselekedet.


Misha és Osric Chau (Kevin),
ahogy segítenek az építkezésen
12. Közreműködésével iskola épült Nicaraguában
Nicaraguában rengetek gyereknek, főként lányoknak nincs lehetőségük középiskolába járni, mert a családjaiknak az alapvető szükségleteikre sem elég a pénzük, gyermekük oktatását pedig képtelenek finanszírozni. Ezért Misha és a Random Acts 2012-ben pénzgyűjtésbe kezdtek. Ma pedig már fel is épült a mindenki számára ingyenes középiskola San Juan del Sur-ban.



13. Haitin is segítséget nyújtott
Amikor 2010-ben szörnyű földrengés rázta meg Haitit, Misha nem habozott, hogy a károsultak segítségére keljen. Több százezer dollárt gyűjtve létrehozták a Jacmel Children’s Center a földrengésben árván maradt gyerekek számára.




A csapatom egy része és én,
amint egy viharnak vagyunk beöltözve
14. A világ legnagyobb „kincsvadászatának” megalkotója
A GISHWHES nevű játékával már 2008-óta több ezreket mozgat meg egy egész hétre minden augusztusban. Egy több száz feladatból álló listáról kell a csapatoknak minél többet teljesíteniük. A nyertes csapat a versenyt követő nyáron együtt nyaralhat Mishával, de ebben a játékban vesztesek nincsenek, sokaknak nyújtott életre szóló élményt a játék.

A feladatok 3 nagy témába sorolhatóak be: kreativitás, jótékonykodás és publikus, vagyis olyan feladatok, amiket nyilvános kell végrehajtanod. Pontosabban leégetned magad.


15. Többszörös Guinness rekorder
A GISHWHES már 5 világrekordot zsebelt be. Mihának alapítóként és a feladatok egy részének kiötlőjeként nagy része volt ebben, ezért merem őt magát is rekordernek nevezni. 


2011-ben, majd 2012-ben újra rekordot döntött, mint a világ legnagyobb médián keresztül játszott „kincsvadászata”. Majdnem 15 ezer ember vett rajta részt, az közel ezer csapatot jelent.

2013-ban övék volt a világ legnagyobb ölelésekből álló online fotóalbuma, a résztvevők ugyanis 108 ezer képet küldtek be, amin megölelnek valakit.
A többi rekordot ide kattintva megtaláljátok.


Misha a testvéreivel
gyerekkorukban
16. Két lány és egy fiú testvére van
A két lány apai ágról féltestvérei, öccsével viszont együtt nőttek fel és nagyon szoros a kapcsolatuk. Misha részben öccse, Sasha személyiségéből merített Castiel alakításában.

17. Azt hitte, hogy felnőttként nő lesz
Négy évesen azt gondolta, hogy minden kisfiú nővé válik felnőtt korában. Hosszú, platinum szőke haja volt, valamint megesett, hogy pirosra festette körmeit. Twitterre is kiírta ezt a sztorit, itt és itt láthatjátok a tweeteket.

18. Gyerekkorában szőke volt
Ez megért egy külön pontot, már csak az édes fiatal Misha képekért.
Misha és Vicki
Misha az édesanyjával



19. Nem okoz számára gondot, ha női ruhákat kell viselnie
Többször is láthattuk már szoknyában, szobalány egyenruhában, de egyik legemlékezetesebb eset, amikor feleségével megújították esküjüket. Vicki öltönyt, Misha pedig menyasszonyi ruhát viselt.




20. Egy ideig vegán volt
Főiskolás korában tért át vegán étrendre, azonban nem vitt a szervezetébe elég proteint, ezért folyton éhesnek érezte magát, így túl sokat evett. 9 hónap alatt 14 kilót hízott, így végül úgy döntött, hogy a vegán életmód nem neki való.

21. Kedvenc zöldsége a kelkáposzta
„Valószínűleg nem tudod, de nagyon lelkes vagyok a kelkáposztával kapcsolatban” – mondta Misha egy interjúban viccesen. Azonban láthattuk már a zöldségről posztolni, illetve egész feladatokat talált ki köré a GISHWHES-ek alkalmával. Szóval vicc ide, vagy oda, Misha imádja a kelkáposztát.


22. Szereti a teát
Ha választani kellene a kávé és tea között, a tea jönne ki győztesen. Kedvence a zöld tea.

23. Kedvenc színe a narancs
Még gyerekként választotta ezt kedvenc színének, s hozzá nőtt. Házában még egy szobát is narancsra festett.

24. Csak narancs alsót hord
Úgy gondolja, a narancs boxerek szerencsét hoznak. Mivel még sosem csalódott ebben az elméletében, ezért továbbra is csak narancs alsókat hord.

25.Magyar vér is folyik az ereiben.
Az anyai ági üknagyaja, Ada (vagy Ida) Krushnic Magyarországon született 1862-ben. Leánykori nevét nem tudjuk, Krushnic a férje vezetékneve volt, aki orosz származású. Tehát Misha egy tizenhatod részt magyar!


Köszönöm, hogy elolvastad a cikket!

2

  1. Ó, Istenem! Ez annyira jó!!! És sok újdonságot tudtam meg róla! Elképesztő! Ez a cikk hiánypótló, alig várom a többit! <3 <3 <3

    VálaszTörlés

© Zaula