2017. február 27.

2017. február 26.

Veled vagyok

Ahogy egy korábbi posztban már említettem, a héten volt egy éves a blog, szóval ünneplésként ma itt van még egy Veled rész, még ha csak százszavas is. (Balthyt szerettem volna vele fényezni, de végül csak említést kapott.)

Tartalom: Casnek rossz napja volt, Dean pedig mellette van, mint mindig.


Csókolózni Veled

A Veledhez hoztam ma egy előzmény fejezetet. Jóval a Veled lenni előtt játszódik. Ha minden jól megy, a közeljövőben hozok még egy kis előzményt, amiben kiderült majd, hogy Dean miért is, illetve hogyan is tud ilyen megértő lenni mindig Casszel.

Tartalom: Castiel csak egyedül akar lenni, miért olyan nehéz ezt megérteni? Balthazár ki akarja rángatni a lakásból, Dean pedig csak megszeretné végre csókolni.

Figyelmeztetések: Cas POV, majd Dean POV. A vége pedig túl kicsit nyálas lett. Cas depressziója itt még csak a küszöbön áll, szóval azt hiszem ide most nem szükséges a sorozatban egyébként mindenkori depressziós!Cas figyelmeztetés.


2017. február 22.

Humans, man

A blog a héten lett egy éves, én pedig ennek örömére szerettem volna rengeteg frissel megajándékozni. Eddig nem állok ezzel túl jól, de még csak szerda van, nem igaz? Mondjatok el egy imát a múzsámért, légyszi, hátha visszatér.

Ünneplésként valami újba szerettem volna belekezdeni, életem első többfejezetes Destieljébe, de azzal sajnos nem haladok jól. Itt van helyette egy számomra szintén újdonságnak számító, párosítás nélküli sztori.

Ez egy nagyon rövid case fic, ami definíciója szerint "akár a sorozat egyik része is lehetne". 

2017. február 18.

Dupla vagy semmi

Egy újabb Valentin napi történettel jelentkezem, bár ezzel kicsit megkésve. Százszavasnak indult, de elszaladt vele a ló. 800 szavas fluffos, kicsit humoros (legalább is az próbál lenni) szösszenet. A Ha veled tölthetném a Valentin napot próbáltam ellensúlyozni valami vidámabbal. Azt hiszem ebben is elszalad velem a ló.

Tartalom: Dean és Castiel egy romantikus vacsorával ünnepli a Valentin napot. Mindketten megakarják lepni a másikat - mindketten meg is lepődnek rendesen.

Figyelmeztetések: cukormérgezés  Váltakozó POV, fluff.


© Zaula