2017. szeptember 22.

A leviatánok köztünk járnak

Gwyneth Paltrow pedig egy közülük!

Mivel ma este újabb bizonyítékra tettem szert, ezért úgy döntöttem, végre megírom mindent feltáró cikkem, miszerint a leviatánok köztünk járnak.



Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer csinos, szőke hajú nő, akinek több V volt a nevében, mint bugyija a szekrényben. Ez a nő, név szerint Gwyneth, rosszkor volt rossz helyen. Sajnos nem tudom mikor és hol, de így kellett lennie. Azt sem tudom sajnos, mit látott vagy hallott, de azután a nap után már soha nem volt ugyan az az élete.

Tegyünk egy kis kitérőt főszereplőnk történetéről, és beszéljünk a leviatánokról. Mit tudunk róluk azon kívül, hogy gusztustalan fekete trutyiból állnak? Felakarták hízlalni és belassítani az emberiséget, hogy aztán megegyenek minket. Nos, titeket, akik nem hisztek nekem.

Hogyan képzelték ezt el? Aki látta az Odaát 7. évadát, az biztosan tudja a választ, de hagy frissítsem fel az emlékeiteket. Egy adalékanyagot adnak a kukoricasziruphoz, aminek köszönhetően kellene belassulnunk és elhíznunk. (Nos, megint csak nektek, mert én egyébként is elvagyok már hízva, sietni meg sosem szerettem.) A kukoricaszirup rengeteg ételben megtalálható, fagyikban, üdítőkben, instant levesekben, így aztán az emberiség egy jó nagy részének szervezetébe jut majd a leviatánok adalékanyagából.

Főszereplőnk, Gwyneth valahogy erre jött rá. Meg is próbálta menti faját a fekete trutyi szörnyektől. Azt, hogy sikerrel járt-e, már lespoilereztem a cikk eleji összefoglalóban, de az út a fontos, nem a cél. Szóval lássuk mit tett főhősnőnk a birtokába jutott információval.

A kukoricaszirupról, pontosabban a magas fruktóz tartalmú kukoricaszirupról tudni kell, hogy a leviatánok speckó adaléka nélkül sem kifejezetten egészséges. Meg aztán, ahogy fentebb már felsoroltam pár példát, a nem kifejezetten egészséges ételek tartalmazzák. Ez miért lényeges? Ezért:


Gwnyethről tudni kell, hogy egészséges életmód megszállott. Néhányan még azzal is megvádolták, hogy éheztetni gyerekeit. Nos, lehet én is azt tenném, ha választanom kéne, hogy éhezzenek, vagy leviathán kaja legyenek.

Még könyvet is írt, nem is egyet, teli receptekkel. Szerinted ez egy átlag receptkönyv egészséges ételekkel. Szerintem meg Gwyneth próbálkozása a megmentésünkre. Hírnevét kihasználva, elkezdte terjeszteni az igét: "Étkezzél Ember egészségesen, mert fekete trutymó Földre jöve, te leszel megéve."

Na már most, ha valaki egész könyveket megírna csak azért, hogy keresztbe tegyen neked, te sem lennél boldog. Csak te nem tudnád őt megenni. Kivéve, ha leviatán vagy, de akkor nagy bajban vagyok. Látjátok mekkora kockázatot vállalok értetek?

Nos, a leviatánoknak sem kifejezetten tetszett főhősünk mozgolódása. Ki kellett iktatni. De Gwyneth híres ám, sokaknak feltűnne, ha eltűnne. A háza biztonsági rendszere is fejlett kell, hogy legyen. Pénze is van rá és számít is egy támadásra. Így hát nem támadták, csak megközelítették, s nem csak szimplán megették, hanem egyiküket állították a helyére. Így nem keresi senki Gwynethet, mert nem tudják, hogy kellene. De még mennyire, hogy kellene!

Ez az áldott nő próbált minket megmenteni. Értetek halt meg a kereszt... bocs, az egy másik sztori. Szóval miattatok megették, ti meg észre sem vettétek, hogy valaki más vette fel az arcát.

Szégyelljétek magatokat.

Bár főhősnőnk története itt véget ért, leviatán másáé nem. Vajon hány kedvencünk vált már leviatánná? Hányat evett meg leviatán!Gwyneth és tette saját embereit a helyükre?

Ez mind csak sejtés, de mondok pár nevet: Robert Downey Jr., Jennifer Aniston, Jeremy Renner. Mi a közös bennük? Azt majd máskor elmondom. Most fontosabb dologról kell beszélnünk. Még pedig: miért kellene hinnetek nekem?

- Ez csak egy sorozat, Ani. Mit szívtál? - kérdezitek ti szkeptikusan.
- Vannak képeim! - mondom én magabiztosan.


Bathbomb, gondolod te. Hibernált leviatán, gondolom én. A víz beidítja a de-hibernálás folyamatát, s tíz percen belül leviatán kaja vagy.


Ehhez kommentet sem fűznék. Sokkoló kép, de legalább abban biztosak lehetünk, hogy mások is tudnak róluk. Ezt a leviatánt a képen valaki megölte. Talán Gwyneth üzenete másokhoz is elért, s megleszünk mentve!

Ha valakit még a képek sem győztek meg, annak itt van ez a teória. Ha én leviatán lennék, tudjátok mit tennék? Csinálnék magamról egy filmet. Úgy tűnik, a mi leviatánjaink kis költségvetésből dolgoznak, s csak egy évadra futotta nekik egy sorozatban. 

Na de miért tenném ezt? Gondoljatok bele, ha valaki le is leplezne, senki nem hinne neki! Mindenki azt mondaná, hogy túl sok Odaátot nézett, s kérjen orvosi segítséget. Problem solved. Biztonságban lennék. Még neveket is mondanék a sorozatban, hogy kik tartoznak közénk, ezzel még nevetségesebbé téve azokat, akik felmernek szólni.

 (A kontext miatt itt a videó. Frank csak ironikusan mondja, hogy Gwyneth nem az, tehát vonjátok le a következtetéseiteket magatok...)

Ezzel egyébként még több leviatán jelöltünk van. Sarah Gamble, Adam Glass, MisHA COLLINS, JENSEN ACKLES, JARED PADALECKI és bárki, aki a 7. évad alatt a sorozaton dolgozott.

Ha még ezek után sem hisztek nekem, ne feledjétek: minden horror filmben a szkeptikus hal meg legelőször! Én bizony nem leszek az! Te vajon biztonságban vagy?





Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

© Zaula