Egyetlen ok

Eddigi egyik leghosszabb írásommal sikerült végre elkészülnöm. (Oké, alig több mint 3700 szó, de végre nem egy százszavas!) Lady Gaga Million Reasons száma ihlette, amit annyit hallgattam írás közben, hogy most legalább egy hónapig említés szintjén sem akarok összefutni a dallal. Bár a jelenetet, amit ihletett, pont nem írtam meg. Ez a "fél évvel később" sztori.

Tartalom: Ismered az érzést, amikor a két legjobb barátod ki nem állhatja egymást? Charlie Bradbury ismeri. És már nagyon elege van belőle. Dean és Castiel úgy viselkedik, mint két óvódás, akik összevesztek egy játékon, vagy min is vesztek össze pontosan?

Figyelmeztetések: romcom, kivülálló POV - vagyis Charlie POV, Dean POV, Charlie/Dorothy mellékpáros.

Alig másfél órája ültek a bárban, de Dean már az ötödik sörét itta, és már végig stírölte az esti felhozatalt; nőket és férfiakat egyaránt. Charlie pont erről akart vele beszélni, hogy ez így nem mehet tovább, de úgy tűnik ennyit ért csak a szava.

– Na, én mentem – nyúlt a széke támláján lévő kabátjáért a nő.
– Hová? Még kilenc óra sincs – fordult felé barátja, abba hagyva a bárpultnál ülő csinos lánnyal való szemezést.
– Megígértem Casnek, hogy megnézem vele az Orange is the New Black évadzáróját – felelte Charlie összegombolva kabátját.
– Cas? Még mindig jóban vagytok? – kérdezte Dean egy fintorral.
– Castiel a lakótársam. A minimum, hogy jóban vagyunk, ha nyugodt légkörben akarunk élni – közölte a nő a tényeket nem kevés gúnnyal hangjában. Charlie megértő embernek tartja magát, de két hetente vitatják meg újra és újra ezt a témát, s egyszer nála is betelik a pohár. Mikor barátja felelet helyett belekortyolt a sörébe, nagyot sóhajtva folytatta mondandóját.
– Tudod, hogy ő az egyik legjobb barátom…
– Azt hittem, az én vagyok – szakította félbe Dean sörös poharát az asztalra csapva.
– Nem vagyunk már óvodások, én pedig nem vagyok egy játék, amin összeveszhettek – mondta Charlie, s még saját maga is meglepődött erélyes hangján. – Mindketten fontosak vagytok nekem – folytatta lágyabban, közelebb hajolva barátjához, hogy a bár hangzavarában biztosan hallja. Dean sértődötten szorította össze száját, s nem szólt semmit.

– Gyere, hazaviszlek, így nem vezethetsz – mondta a nő táskájában kutatva kocsi kulcsa után.
– Fiatal még az este, az a csinos barna pedig fél órája próbál rájönni, hogy a csajom vagy-e vagy csak egy haver – bökött a férfi vigyorogva a bárpult felé. Charlie egy sóhajjal a nő felé nézett, s mikor meglátta annak sötét haját és gyönyörű kék szemeit, átfutott az agyán, hogy mérgében beverjen egyet barátjának, de aztán elöntötte a szomorúság, s megölelni akarta.
– Óvszert használj – erőltetett végül mosolyt magára, legyőzve mindkét előbbi késztetést, majd felállt az asztaltól. – Hétfőn találkozunk – köszönt el a kijárat felé indulva.
– Éjszakát – hallotta még maga mögött Dean hangját.

Az úton hazafelé sikerült lenyugodnia kicsit, s meggyőzni magát, hogy nincs joga mások szerelmi életébe beleszólni. Még akkor sem, ha néha sírni tudna a frusztráltságtól. Megkönnyebbül sóhajjal nyitotta ki lakásának ajtaját, alig várva, hogy ledobhassa magát kanapéjára

– Itthon vagyok! – kiabált lakótársának miközben lerúgta cipőit. A levegőbe beleszippantva friss pokorn illatot érzett, s mosolyra húzódott a szája. Remélhetőleg az estéje további része békésebb lesz.
– Helló, Charlie. Dorothynál voltál? – hallotta Castiel hangját a konyhából. A nő felakasztotta kabátját, majd a konyhapulthoz sétált, s táskáját ledobta az egyik székre.
– Deannel söröztünk – felelte a pultra támaszkodva.
– Még mindig találkozgatsz vele? – kérdezte a férfi miközben kivette a popkornt a mikróból, majd egy tálba öntötte.
– Egy helyen dolgozunk, nehéz lenne elkerülnöm – mondta Charlie egy meggyötört sóhajjal. Casszel viszonylag ritkán jön fel a téma, de persze, neki is a mai estét kellett választania, az újra felhozatalhoz.
– Nem ugyan azon a részlegen vagytok, technikailag el tudnád – jelentette ki Castiel egy újabb csomag kukoricát téve a mikróba. Charlie egy szomorú mosollyal figyelte, ahogy barátja egy hadseregnek – vagy inkább valakinek Dean étvágyával is elég kukoricát pattogtat. Hat év, az hat év, gondolta Charlie, mikor elért a tudatáig, hogy mit is mondott barátja.
– De nem akarom elkerülni! – mondta hevesen, s az este már másodjára lepte meg saját magát a tőle szokatlan hangnemmel. Castiel egyből észrevette magát, s megadóan emelte maga elé kezeit. Szólásra nyitotta száját, de pont lejárt a mikró.

Amikor a férfi hátat fordított neki, hogy kivegye a kukoricát, Charlie táskáját felkapva a szobájába viharzott. Néhány ruhadarabot belegyömöszölt, majd ajtaját tárva nyitva hagyva a kijárathoz viharzott felvenni cipőjét.
– Hová mész? – jött utána szobatársa meglepett arccal.
– Drothynál alszom – jelentette ki a nő, s kabátját is magára vette. – Majd vasárnap jövök – igazította meg gallérját, majd további szó nélkül kilépett a lakásból.

~

Dean félve mászta meg a Charlie lakásához vezető lépcsősorokat. Az előző este után nem volt tiszta a lelkiismerete, s ismeri ugyan Charlie megbocsátó természetét, de jobbnak látta, ha bocsánatot kér barátjától. Már csak azt remélte, hogy Castiel nincs otthon. Más sem hiányzik Dean életéből, mint a kék szemű férfivel összefutni. A legutóbbi találkozásuk sem végződött szépen Sammy születésnapján. Dean mentségére szóljon, hogy ha testvére és Charlie nem játszanak önjelölt békegalambot, akkor mindenki estéje egy fokkal kellemesebb lett volna.

Az ajtóhoz érve megnyomta a csengőt, s még egy gyors imát elmormolt, hogy Charlie nyisson ajtót. A szerencse azonban nem az ő oldalán állt. Az ajtó lassan kinyílt, Dean pedig egy meglepett Castiellel állt szemben. Végig futtatta szemét a fehér pólót és szürke melegítő nadrágot viselő férfi, majd összetalálkozott a másik tekintetével, hogy kínos csendben bámulják egymást.
– Helló, Dean – szólalt meg Castiel elsőként. – Charlie nincs itthon, egész hétvégén Dorothynál lesz.
– Oké… ühm – vakarta meg tarkóját Dean szavakat keresve. – Megmondanád neki, hogy itt voltam? – kérdezte végül, s szemei a másik kissé elnyílt ajkaira siklottak.
– Persze – felelte a férfi, majd egy nagyot nyelt, s folytatta. – Átadjak neki valami üzenetet arról, miért kerested? – kérdezte Castiel az alsóajkába harapva.
– Tegnap mérgesnek tűnt mikor elváltunk és csak… öhm – nézett zavartan cipőjére Dean.
– Azt hiszem, egy csónakban evezünk – mondta a férfi, s mikor Dean ismét felnézett, apró mosolyt látott a másik arcán.

Ezeket a pillanatokat utálta a legjobban. Ezek sokkal rosszabbak minden kínos csendben töltött percnél és minden egymás fejéhez vágott sértésnél a veszekedések alkalmával. Ezek azok a pillanatok, amikor megtudná csókolni Castielt, s térdre esve előtte neki ígérni a csillagokat is, de tudja, hogy semmi értelme sem lenne az egésznek. Legfeljebb csak egy hatalmas fülest kapna cserébe. Ezerszer inkább egy tányértörős kiabálás, mint a kedvesen ragyogó szemek egy gyönyörű mosollyal. Haragudni rá sokkal könnyebb, mint sóvárogni utána.
– Dean? Figyelsz rám? – szakította ki gondolataiból Castiel mély hangja, bár úgy tűnt, a másik azelőtt is beszélt, talán csak nevére figyelt fel. – Minden rendben? – kérdezte kedvesen Castiel, egyik kezét a másik vállára téve. Dean úgy döntött most jött el a távozás ideje, mielőtt még megvalósítaná korábbi gondolatát, s tényleg térdre esne a másik lábai előtt.
– Igen, csak eszembe jutott, hogy tilosban parkoltam. Jobb lesz, ha megyek – hadarta el gyorsan sarkon is fordulva, s lerázva magáról a másik kezét.
– Dean –  állította meg Castiel, aki tett utána pár lépést, s ezúttal kezét felkarjára rakta. Nem mondott semmit a kék szemű, csak idegesen az ajkait rágta. Dean ezúttal nem bírta megállítani magát. Egy halvány mosollyal megfogta a másik állát, s hüvelykujját végig simította az alsó ajkán, ezzel kihúzva azt fogai közül. Castielt ez téríthette magához, mert mint aki megégette magát, úgy rántotta el Deanről a kezét, s rohant vissza a lakásba. – Óvatosan vezess! – kiabálta még vissza, majd bevágta az ajtót.
Dean egy pillanatig utána nézett maga mellett ökölbe szorított kezekkel. Máris hiányzott a neki a másik érintése a válláról. Szomorúan elindult a lépcsőház felé, mert egyébként tényleg tilosban parkolt.

~

Charlie a bejárat előtt vette észre, hogy párjánál hagyta lakáskulcsát. Felhajtotta a lábtörlőt, hogy elővegye a pótkulcsot. Nagy sóhajjal helyezte azt a zárba, s fordította el. Ez nem az ő hétvégéje. Még nyugodtan levetkőzni sem volt ideje, mert szipogást hallott a nappaliból. Mikor beljebb lépett a lakásba meglátta Castielt a sötét nappaliban a tévét bámulva.
– Cas? – szólította meg szobatársát a kanapéhoz sétálva.
– Charlie? – nézett fel a férfi az ölében tartott fagyis dobozból. – Azt hittem csak holnap jössz haza – mondta kanalát letéve, s pulcsijának ujjával letörölve a könnyeit. – Vagy már vasárnap van? – gondolkodott el szemöldökeit összehúzva.
– Szombat van, Cas – mondta lágy hangon a nő. – Dorothy ma éjszaka ügyeletes, azért jöttem haza előbb – magyarázta aggódva figyelve barátját. – Mi a baj? – kérdezte leülve a kanapéra. Egyik lábát maga alá húzta, hogy a másik felé tudjon fordulni, s lenémította a tévét a szivacsok közül kihalászott távirányítóval.
– Itt volt Dean – felelte Castiel, majd újra hangosan sírni kezdett. Kanalát megmarkolva egy nagy adag vanília fagyit nyomott a szájába, miközben továbbra is folytak a könnyei.
– Megint veszekedtetek? – kérdezte Charlie félve a választól. A férfi a fejét rázta, majd néhány nagy levegő után megszólalt.
– Téged keresett – mondta mielőtt egy újabb adag jégkrémet tömött volna a szájába.
– Oké. Akkor miért sírsz? – érdeklődött Charlie kisimítva néhány tincset szobatársa homlokából. Castiel csak még jobban és hangosabban kezdett el sírni barátja vállára dőlve, a fagyis dobozt pedig a mellkasához szorította. – Cas, te részeg vagy? – kérdezte a nő meglepődve, s körbenézett üresüvegeket keresve.
– Ne kérdezz hülyeségeket – motyogta a férfi a vállába.

Legalább tíz percig csitítgatta a másikat, mire úgy látta, hogy megfelelő állapotban van barátja a beszélgetés folytatásához.
–  Ugye nem kell megint emlékeztesselek rá, hogy te szakítottál vele? – kérdezte Charlie egyből a lényegre térve. Amikor azonban Castiel újra sírni kezdett, meg is bánta, hogy ennyire egyenes volt.
–  Mert nem szeretett – mondta Charlie vállába szipogva a férfi. – Csak kényelemből volt velem. Nem kellett minden buliba belebeszélnie magát valaki szoknyájába – magyarázta a férfi a kelleténél sokkal hangosabban. – Vagy nadrágjába – tette még hozzá levegővételnyi szünet után. Amikor belevágta kanalát a fagyiba, Charlie jobbnak látta elvennie tőle. Kisebb harc után sikerült is kirángatni kezeiből, s a dohányzó asztalra helyeznie.
– Pontosan, Castiel, azért volt veled hat évig, hogy… – kezdte Charlie idegesen, de a másik motyogása félbe szakította. – Nem értem.
– Azt mondtam, hogy hat és háromnegyed! – kiabálta a férfi felemelve fejét barátja válláról, s hátradőlt a kanapé támlájának. Charlie meglepődve figyelte barátját. Castiel általában aranyos részeg, aki mindenen nevet és mindenkit ölelget. Úgy néz ki, nem szabad neki hagyni, hogy az alkoholt fagyival keverje, mert egy teljesen új énjét hozza elő.
– Azért volt veled hat és háromnegyed – kezdte a nő kihangsúlyozva a pontos számokat – évig, hogy legyen kivel szexelnie minden este. Véletlenül sem azért, mert szerelmes volt beléd – fejezte be, majd összeszorította száját a másik reakcióját várva, válasz azonban nem érkezett.

Rövid csend után Charlie nagyot sóhajtott, majd felállt a kanapéról.
– Gyere, feküdj inkább le –  nyújtotta ki kezét lakótársának, aki azt el is fogadva óvatosan felállt. Lassan imbolyogva támogatta el a férfit a szobájába, s dugta ágyba. Szerencséjére Castiel kényelmes otthoni ruhákban volt, így nem bajlódott a levetkőztetésével. Csak a bal papucsát kellett levennie, mert a férfi többször is sikertelenül próbálta meg lerúgni magáról.
– Holnap még beszélünk erről – suttogta, miközben betakarta barátját. Az ajtóból szomorúan vetett még egy pillantást Castielre, majd visszasétált a nappaliba.

Deannel ezen a szakaszon már túl esett. Kétszer. Castiel azonban most először nyílt meg arról, mi is történt közte és az idősebb Winchester fivér között, s miért is szakítottak. A kék szemű férfi eleinte úgy tett, mintha Dean soha nem is létezett volna. Miközben Charlie Castiel jelenlétében ki sem ejthette a zöld szemű férfi nevét, Dean másról sem beszélt neki, mint volt párjáról. Szóval az ő verzióját már rengetegszer hallotta, Castielét azonban most először. Bár elszomorította, barátjának ilyen mértékű bizonytalansága - hogy azt gondolta élete szerelme nem szereti viszont - mélyen belül újra reménykedni kezdett.

A főiskola óta ismerte őket, mikor még csak kerülgették egymást, elpirulva már attól is, ha a másik rájuk mosolygott. Mikor végre kis noszogatás után összejöttek, Charlie számára ők voltak a minta pár. Olyan partnerre vágyott, mint két barátja egymásnak, aki nem csak szerelme, de legjobb barátja is, s az évek múltával is ugyan azzal a csodálattal és szeretettel néz majd rá. Ezért is érte hirtelen, mikor Castiel beállított hozzá egy hatalmas bőrönddel, azt kérdezve: kiadó- e a vendégszobája. Kék szemű barátja nem monda el neki mi történt, csak bevonult Charlie üres hálójába és magára zárta az ajtót. Nem telt el azonban fél óra, s Dean telefonon hívta. A férfi illuminált állapotának köszönhetően húsz percébe telt megértenie a helyzetet, de még akkor sem akarta elhinni, hogy Castiel és Dean szakítottak.

Az első adandó alkalommal ki akarta őket békíteni, ami Sam születésnapi bulija volt. Samet is elszomorították a történtek, nem látta még bátyját annyira boldognak, mint amilyen Castiel oldalán volt, így kérdés nélkül ment bele a nagy békítő hadműveletbe. Charlienak sok jó ötlete volt életében, de ez nem tartozott közéjük. Csak egymásnak ugrasztaniuk sikerült a két férfit, s a vita után megfogadta, hogy nem szól bele többet senki magánéletébe. Amikor azonban Castiel végre megnyílt, s szavai alapján újra esélyt látott barátai kibékítésére, mégis hogyan tarthatná meg fogadalmát? Nem ülhet csak tétlenül, amikor lehet, hogy ez az egész mizéria csak egy nagy félreértés miatt van a két férfi között.

Kihalászta zsebéből telefonját, s nagy sóhajjal dobta le magát a kanapéra. Szerette volna Dean körmére is ránézni. Ha Castielt, aki eddig furcsán jól tartotta magát, így megviselte az újra találkozás, Dean már legalább a hatodik sörét issza. Bár attól függ, mikor találkoztak. Ha még délelőtt, akkor lehet, hogy már régen részeg.

Görcsbe állt a gyomra, ahogy a kicsengéseket hallgatta, mindig szörnyű érzés egy barátját rossz kedvűnek látni, vagy ez esetben hallani.
– Szia, Charlie – vette fel Dean a telefont.
– Szia –  köszönt a nő megnyugodva barátja józan hangját hallva. – Ühm, kerestél? – kérdezte száját rágva, tudatosan mellőzve lakótársa említését.
– Mérgesnek tűntél tegnap, gondoltam lecsekkolom ki kell-e engeszteljelek, vagy valami...
– Dehogy is kell, ribikém –  felelte mosolyogva Charlie. – Bár most, hogy belegondolok...
– Ó, na nem, nem, nem, nem –  tiltakozott Dean a vonal másik oldalán mielőtt még Charlie rá venné valamire.
– Ne legyél már ilyen! –  kiabálta játékosan a telefonba, majd eszébe jutott a másik szobában alvó lakótársa, s halkabban folytatta. –  Csak el akartalak hívni új LARP kosztümöt vásárolni.
– Mikor? –  hallotta a megadó kérdést Charlie.
– Jövő szombat?
– Rendben, melóban még megbeszéljük. Most leteszem, mert kezdődik a Doktor Szexi – mondta Dean, s a nő hallotta ruhája susogását, ahogy helyezkedik.
– Jó éjt, ribikém! –  köszönt el Charlie, s meg is szakította a vonalat. Telefonját visszarakta zsebébe, amikor felállt, majd mosolyogva vette fel a dohányzóasztalról Castiel otthagyott fagylaltját, s elindult vele a konyha felé. A második nagy békítő hadművelet már körvonalazódott a fejében.

~

Dean hete lassan és fárasztóan telt. Alig várta a hétvégét, és hogy egy kis időt tölthessen legjobb barátjával. Egy új megrendelésnek köszönhetően őrültekháza volt Dean részlegén, így egész héten alig látta Charliet. Csütörtökön futottak össze a kantinban, de éppen csak volt idejük megbeszélni a szombati programjukat, már rohanniuk is kellett tovább. Dean ragaszkodott hozzá, hogy az ő kocsijával menjenek, aminek hamar meg is látta a hátulütőjét. Charlie ugyan biztosította róla, hogy lakótársának programja van, s nem tartózkodik majd a lakásban, Dean inkább csak egy üzenetet küldött megérkezéséről a ház elé. A nő azonban máshogy gondolta, s egy válasz üzenetben felinvitálta Deant a lakásba.

A férfi erőt véve magán kiszállt kocsijából, s a lépcsőház felé vette az irányt. Amikor becsöngetett, s az ajtó kinyílt, megfogadta: hazafelé vesz egy lottó szelvényt, mert megérzései nagyon jól működnek. Ahhoz persze meg kell élnie a haza vezető utat, aminek annál kisebb esélyét látta, minél tovább nézte az előtte álló férfit. Castiel kék szemei szinte szikrákat szórtak. A múltkori kedvességéhez ez nagy fordulat, de a veszekedést Dean jobban szerette. Olyankor haragudhatott egy kicsit a másikra, s nem érezte a hatalmas űrt a szívében, amit Castiel hagyott maga után. Azt viszont őszintén remélte, hogy ez nem egy újabb "nagy békítő hadművelet" – vagy bárminek is hívta Charlie a legutóbbi kísérletét, amibe még Samet is sikerült belerángatnia.

– Charlie! – kiabált maga mögé Castiel, majd az ajtót tárva nyitva hagyva elsétált. Dean félve lépett be a lakásba, volt barátját ugyanis a konyha irányába látta elvonulni, s nem szeretett volna megkockáztatni egy serpenyőt a képébe. A nappaliba érve nem igazán tudott magával mit kezdeni, de nem is sokat kellett várnia, hogy Charlie kilépjen szobájából.
– Kész vagy? – vágta rögtön a kérdést a nőhöz, minél előbb szabadulni akarva a kínos szituációból.
– Mész valahová? – érkezett Castiel hangja a konyhából. – Közös programot terveztünk mára... – Dean hátra fordulva figyelte, ahogy a másik férfi megkerüli a konyhapultot, s a nappaliba sétál. Mindketten a vörös hajú nőre szegezték kérdő tekintetük. Charlie arcán egy sokkal vidámabb mosoly volt, mint ami ebben a szituációban normális lett volna, s Dean végleg elhatározta, hogy megveszi azt a szelvény hazafelé, mert ha ma nem lesz ötöse, akkor soha.
– Hát az úgy volt – kezdte magyarázatát a nő. – Valamit biztosan összekevertem a naptáramban – folytatta egy hamis bocsánatkérő mosollyal. Charlie Bradbury nem tud hazudni, ez tény. Deannek fogalma sincs, miért próbálkozik.
– Nem baj, le kő-papír-ollózzuk – fordult Castiel felé, aki megforgatta szemeit, de azért ökölbe szorított jobbkezét a másik tenyerébe tette.
– Tessék? – szakította meg még el sem kezdett versenyüket barátjuk hangja, s mindketten leengedték kezüket. – Én tényleg, őszintén csak segíteni szerettem volna, de tudjátok mit? Elegem van. Amikor valami tárgyként kezeltek, amit majd kő-papír-ollóval eldöntötök, hogy ki nyer meg, az már mindennek a teteje! – kiabálta Charlie, Dean pedig visszahőkölt barátja szokatlan hangnemétől. – Gyerekesek vagytok mindketten – mondta a nő egy nagy levegő után lenyugodva.
– Én kérek elnézést, amiért minden kapcsolatot meg akarok szakítani az exemmel! – jött a mély, sértődött hang Dean mellől. A fejét sem merte oldalra fordítani. A két legnyugodtabb ember, akiket csak ismer, egymással kiabált, talán eljött az apokalipszis.
– Ez érthető, Cas, de engem hányszor hallottál panaszkodni, amiért Gildával töltöd a LARP hétvégéink nagy részét? – kérdezte Charlie karba tett kézzel. – És te! – fordult Dean felé. – Kíváncsi lennék rá hányszor tett rá Jo megjegyzést, hogy még mindig velem barátkozol.
– Egyszer sem – motyogta a zöld szemű férfi maga elé a tarkóját vakargatva.
– Hát persze, hogy egyszer sem, mert felnőtt emberek vagyunk, akik túlléptek a másikon – mondta a nő szomorúsággal hangjában, majd minden további szó nélkül ott hagyta a párost a nappaliban, akik csak az ajtócsukódást hallották utána.

– Cas – fordult a másik férfi felé Dean. A múltkori találkozásuk után feléledt benne a remény, s úgy döntött megpróbálja a szerencséjét.
– Menj el, Dean – mondta Castiel, majd a konyha felé vette az irányt. Dean utána iramodott, így Castiel a konyhapultnál nagy sóhajjal újra szembe fordult vele.
– Nem beszélhetnénk? – kérdezte szinte könyörögve.
– Mégis miről beszéljünk? – kérdezett vissza a másik.
– Már fél éve, hogy elköltöztél – kezdte magyarázatát Dean – biztos vagyok benne, hogy mindkettőnknek volt ideje gondolkodni, hogy mégis mit csináltunk rosszul.
– Mégis mit számít már? Nem szünetet tartottunk, nem gondolkozási időt kértem, hanem szakítottunk – mondta a másik férfi hangjában visszafojtott idegességgel.
– TE szakítottál, én...
– TE pedig meg sem próbáltál visszaszerezni! – kiabálta Castiel. Dean először meghökkent, majd közelebb lépett szerelméhez, arra kényszerítve őt, hogy hátrébb lépjen, a konyhapult azonban nem engedte.
– Sajnálom, rendben? – mondta Dean szinte suttogva. Érezte, hogy szemeibe könnyek gyűlnek. – Persze, hogy nem is próbálkoztam, sokkal jobbat érdemelsz nálam, és azt gondoltam, végre te is rájöttél – magyarázta keresve a másik szemeit, ő azonban elfordította fejét, s karizmai megfeszültek, ahogy ökölbe szorította kezeit.

– Egy okot mondj, hogy miért kellene kibékülnünk és rendbe hoznunk a kapcsolatunkat – törte meg Castiel a csendet hosszú idő után.
– Szükségem van rád – vágta rá gondolkodás nélkül Dean.
– Ezt akkor este is mondtad, mikor eljöttem – mondta a kék szemű ridegen, Deannek pedig elszabadultak a könnyek a szemeiből, s a padlóra fordította tekintetét. Pont látta, mikor újra felnézett, ahogy a másik automatikusan emelte fel jobb kezét, hogy megtörölje az arcát, az utolsó pillanatban azonban meggondolta magát. Dean viszont gyorsan elkapta a kezét, még mielőtt visszahúzhatta volna. A szájához emelve egy csókot nyomott rá.
– Szeretlek – motyogta alig hallhatóan Castiel kézfejébe. Érezte, ahogy a másik megszorítja kezét, s mikor szemébe nézett meglepettséget látott. Cas kételkedett volna benne valaha is, hogy szereti? Nem mondta ugyan sűrűn, az igaz, de azt hitte, legalább érezteti.
– Én is szeretlek – mondta a fekete hajú, majd Dean derekát átfonva kezeivel, arcát a vállába temette. Deant elöntötte a megkönnyebbülés, s ő is a másik köré vezette karjait.

– Sajnálom – húzódott el Castiel hosszú idő után.
– Micsodát? – kérdezte Dean, kezét a másik arcára helyezve, s hüvelykujjával simogatva arccsontját.
– Igazad volt, tényleg rengeteget gondolkodtam, hogy mit rontottunk el – mondta egy nagy sóhajjal. Dean érdeklődve figyelte, s megpróbálta elkapni a gyönyörű kékjeit. – Tudod, milyen rosszul álltam a PhD–mmal – folytatta találkozva végre a másik tekintetével. – Annyira kihatott az önbizalmamra, hogy sikerült bebeszélnem magamnak, hogy nem is szeretsz és...
– Kis butám – suttogta Dean újra magához rántva a másikat. Az arcán pihent kezét a fekete tincsek közé túrta, s szemeit becsukva szorította magához a másikat. – És az sem segített, hogy az új melóm miatt alig voltam otthon – fejezte be a másik mondatát, még mindig ölelve őt. A másik tincsei megcsiklandozták a nyakát, ahogy tulajdonosuk bólogatott.
Dean kicsit hátrébb húzódott, de csak annyira, hogy fél év után végre megcsókolhassa szerelmét. A térdei elgyengültek, amikor először találkoztak ajkaik. Lassan ízlelgették egymást, de hamar szenvedélyessé vált csókjuk, s Castiel lelökte válláról a kabátot, majd elkezdte a háló felé tolni, Dean pedig egy percig sem tiltakozott. Sok mindent kell még megbeszélniük, idő kell, hogy rendbe hozzanak mindent, de arra ott áll előttük az egész élet, most fontosabb lerángatnia párjáról a pólót, mert megőrül, ha nem érezheti mindjárt kezei alatt a másik forró bőrét.

~

Charlie egy könnyvel a kezében kényelmesen elhelyezkedett a kanapén. Hátát a karfának vetve feltette lábait, s könyvjelzőjét maga mellé helyezve elkezdett olvasni. Dorothy pár barátjával találkozott. Természetesen Charliet is hívta magával, de a nő inkább hazajött. Az elmúlt hetekben párja minden szabad idejét vele töltötte, szeretett volna időt hagyni neki a barátaira is. Meg aztán fogalma sincs mi történhetett, miután előző nap kettesben hagyta két legjobb barátját.

A terve tökéletesen működött, már csak azt reméli, hogy a hamis kiakadásával sikerült elgondolkodtatnia a két férfit. Bár egyébként is bántotta, ahogy barátai rajta marakodtak, azért egy lapáttal ráadott színészi tehetségével, ami, nos, nem sok van neki. Csodálja is, hogy ilyen könnyen ment a terve, s nem fulladt kudarcba az első pillanatban. Bár később sülhetett el rosszul. Egyik férfi sem hívta az éjszaka közepén, hogy segítsen a másik hulláját elásni, tehát legalább meg nem ölték egymást.

Ajtó nyitódást hallva Castiel szobája felé emelte tekintetét, remélve, hogy megtudja mi történt tegnap miután elment. Meglepetésére azonban Dean lépett ki az ajtón egy szál alsógatyában.
– Jó reggelt – köszönt a férfi átszelve a nappali, ahogy a konyha felé igyekezett.
– Neked aztán biztos jó – mondta Charlie játékosan mosolyogva. Dean egy hatalmas vigyort küldött felé a válla fölött, majd kinyitotta a poharas szekrényt.

Charlie visszatért könyvéhez, de annyira boldog volt, hogy alig bírt rá figyelni. Alig várta, hogy beszélhessen Sammel. Küldeni akart neki egy SMS-t azonnal, de úgy döntött, várni fog, amíg Dean mondja el neki a hírt. Alighogy a sztori újra magába vonta, ismét nyitódott az ajtó és egy nagyon morcosnak tűnő Castiel lépett ki sötétkék köntösben. Ideje sem volt szólni neki, mert eltűnt a fürdőben. Deanre fordította tekintetét kérdőn, aki a konyhaszekrénynek döntve hátát kortyolgatta kávéját.

– Jó reggelt – köszöntötte Charlie másik barátját is, mikor az végre kijött a fürdőszobából. A férfi csak hümmögött valamit válaszként, s folytatta útját a konyhába. Ott azonban megtorpant egy pillanatra, majd a pultot megkerülve párjához sietett és szinte a nyakába ugrott. Charlie nem értett mindent, amit beszéltek, annyit azonban sikerült kivenni, ahogy Castiel azt mondja: azt hittem csak álmodtam, aztán ahogy Dean megkéri, hogy költözzön haza.

A nő megint könyvét kezdte olvasni, amikor viszont csókokat és halk sóhajokat hallott, visszafordult.
– Hé, ribikéim! – kiabált nekik oda. – Örülök nektek, tényleg, de nem tarthatnánk a helyzetet 13 karikásan a közös helységekben?
A két férfi elszakadt egymástól, s egy halálos tekintet után Dean a kezénél fogva kezdte elhúzni párját a hálója felé.
– Már itt sem vagyunk – mondta vigyorogva Dean félúton Castiel szobájához. – Mivel mindketten tartozunk neked egy bocsánatkéréssel, még hangosak sem leszünk – nyújtotta rá nyelvét a nőre, majd magukra zárták az ajtót. Charlie visszatért könyvéhez, de hamar úgy döntött, inkább mégis Dorothyékkal tölti a délután, ugyanis Dean ígérete ellenére a két férfi nagyon is hangos volt.

~vége~