2017. augusztus 20.

Keserédes vasárnap

Destiel Játszótér fb csoport kihívására íródott ez a novella. Bár a kihívás Misha szülinapja alkalmából lett kiírva, az én ficemben Deannek van szülinapja. (Tavaly egyébként, mert akkor esett vasárnapra.)

Nem mondom, hogy PWP, de különösebben sok minden nem történik benne. Egy kis hurt/comfort szexszel. Asszem.

Figyelmezetések: AU, power bottom!Cas, kis angst az elején, talán depis!Dean.






Dean nagyon sóhajtva fordult meg az ágyban, miután telefonja rezgett. Teljesen le kellett volna némítania, így csak minden egyes rezgés bűntudatot kelt benne, amiért nem foglalkozik sem az üzeneteivel, sem a hívásaival. Hátat fordított a készüléknek, mert képernyője kivilágosodott, s zavarta a fény a sötét szobában. Szemeit behunyva folytatta a semmit tevést és önsajnálatot, az újabb mellőzött SMS-nek köszönhetően pedig elkezdte felfedezni az önutálat bugyrait is. A mellkasa belülről égetett, a gyomra görcsben állt. Sírni lett volna kedve, de nem tudott.

Bár a születésnapja csak vasárnap volt, már szerdán elkezdte mindenki arról kérdezgetni, hogyan fogja megünnepelni. Néhányan még saját társaságuk is felajánlották a napra, Dean pedig a lehető legkedvesebben megpróbálta lerázni őket. Örült a sok törődésnek, de már hétfőn a hétvégét várta, hogy végre meghúzódhasson lakása magányába. Az utóbbi időben saját magára sem ismert rá. Még Sam és Eileen tegnapi vacsorameghívását is lemondta, s azóta nem válaszolt se testvérének, se senki másnak. Nem emlékszik rá,mikor töltötte utoljára születésnapját teljesen egyedül. Nem szeretett belőle nagy ügyet csinálni, de legalább egy sör Sammel és Casszel mindig a tervei között volt.

Miután Sammel beszélt szombaton, a nap maradék részét végig sírta, amiért még az öccsét is lerázta. A papírzsepivel teli kukáját meglátva belevágott a legközelebbi dologba, ami a dohányzó asztal volt. Még szerencse, hogy az üveg tetejűt Cas kidobatta vele, mondván veszélyes. Mi van, ha megbotlik és ráesik? Dean kételkedett benne, hogy a fára ráesni bármivel is jobb lenne, de abban a pillanatban hálás volt, amiért véletlenül sem vágta meg az öklét. A zúzódás nem lesz olyan feltűnő, mint a vágások lennének, ezt talán nem veszi majd észre se Sam, se Cas. Azután bevonult inkább a hálóba, s nem sírt többet. Csak ürességet érzett. Annál még sírni is jobb volt, gondolta.

Casnek is szombat délelőtt válaszolt utoljára. Amikor azonban Dean rájött, hogy Sam leadta neki a drótot a lemondott vacsoráról, elkezdte az ő SMS-eit is figyelmen kívül hagyni. Castielnek különleges tehetsége van hozzá, hogy segítsen visszanyernie saját magába vetett bizalmát. Nem is csak Deannek, hanem bárkinek. Dean tudta, egyetlen telefon hívásába kerülne, és a férfi mellette lenne. Megpróbálja felvidítani, ami valószínűleg sikerülne is neki. Néha viszont könnyebb bele veszni ebbe az érzésbe. Csak még egy kicsit, csak még pár óra nyugalmat és írok egy válasz üzenetet mindenkinek. Még egy teljes napot sem ignorálta őket, hisz vasárnap délelőtt volt. Kibírnak még pár órát.

Zörgést hallott a nappaliból, s kipattantak szemeit. Nem sokat kellett azonban várnia, hogy kiderüljön, valaki van a lakásban. Az ajtaja résnyire kinyílt, majd egy kócos fej kukucskált be rajta. Mikor Dean belenézett a kék szempárba, a gazdája mosolyogva lépett be a szobába.
– Helló, álomszuszék! – mosolygott továbbra is Castiel. Dean átkozta magát amiért erre nem számított. A férfinek már akkor volt kulcsa lakásához, mikor még nem is jártak együtt. Évekig voltak legjobb barátok, mielőtt összejöttek, s már akkor kulcsot cseréltek. Sam még viccelődött arról, hogy már akkor jártak, mielőtt egyáltalán rájöttek volna, mennyire szerelmesek a másikba. Dean csak a szemét forgatta öccsére, de túl sokan hitték őket Castiellel automatikusan egy párnak ahhoz, hogy testvérének ne adjon ebben igazat.

– Jó reggel – köszöntötte Dean párját ahogy az leült mellé az ágyra, egyik lábát maga alá húzva. Cas lakásában nincs cipő, így megszokásból Deannél is az ajtóban hagyja, hiába magyarázta el már neki rengetegszer a férfi, hogy csak a zokniját koszolja össze, mert az ő lakásában nagyon is megengedett a cipő.
– Reggelt? Mindjárt egy óra – mondta a kék szemű férfi, egy gyors csókot nyomva párja ajkaira. – Boldog születésnapot! – suttogta egy újabb csók előtt. Amikor Dean nem felelt semmit, a másik a könyökére támaszkodva mellé feküdt. – Valami baj van? – kérdezte, miközben szabad kezével végig simított Dean haján, majd az arcán megállapodva, hüvelykujjával cirógatni kezdte.
– Csak fáradt vagyok. Őrült hét volt a melóban, a szombat nem volt elég, hogy kipihenjem – vigyorgott Dean, próbálva elaltatni a másik aggódását.
– Ühümm – bólintott szerelme hitetlenül. – Miért nem hívtál vissza? Sam mondta, hogy neki sem válaszolsz az üzeneteire – kérdezte Castiel kezét Dean felkarjára vezetve, s ott folytatva a simogatást.
– Csak egyedül akartam lenni – mondta Dean nagyot sóhajtva.
– Ha szeretnéd… ühmm… elmenjek? – kérdezte párja, s Dean meglepetten nézett fel rá. A kék szemekben idegességet és aggódást látott.
– Nem – felelte végül szemeit lesütve, majd közelebb fészkelődött a másikhoz. Castiel a hátára feküdt, hagyva neki, hogy mellkasára tegye fejét. Dean teljesen ellazult, ahogy egy erős kéz átölelte hátát, a másik pedig tarkóján játszadozott rövid hajával.

– Megnézhetnénk egy filmet – kezdte Cas hosszú csend után. – Hogy eltereljük figyelmed, akármin is töröd azt a sármos fejedet.
– Hmm, nekem sokkal jobb ötletem van figyelem elterelésre – mormolta Dean, miközben párja fölé támaszkodott, s megcsókolta. Gyomrában még ennyi együtt töltött idő után is repkedtek a pillangók, ez eddig mellkasát égető rosszkedv pedig már akkor enyhült, mikor még csak ölelték egymást. Nyelvjátékuk hamar szenvedélyessé vált. Dean érezte párja kezeit felcsúszni pólója alatt a hátán, majd elvált tőle egy pillanatra, hogy levegye a ruhadarabot. Szerelméről együtt rángatta le pulóverét az alatta lévő inggel, s nyakára hajolt, amit aztán csókokkal borított be. Szerelme légzése felgyorsult, ágyékát felnyomta, Dean pedig mosolyogva folytatta útját lefelé mellkasán. Szájával kezdte kényeztetni Castiel egyik mellbimbóját, s mikor áttért volna a másikra, barátja visszahúzta magához egy újabb csókra. A másik kezei a háta köré fonódva összesimították felsőtestüket, s Dean elkezdte ágyékukat összedörzsölni. Csókjuk elnyelte mindkettőjük nyögését.

Dean pillanatok alatt a hátán találta magát. Játékosan felvigyorgott szerelmére, aki felette térdelve végig csókolta mellkasát, majd hasfalát. Éppen csak a nadrágja dereka fölött sokáig elidőzött, az őrületbe kergetve Deant.
– Cas – nyögte a férfi frusztráltan. Nem sokáig kellet várnia, amíg párja lehúzta róla a melegítőnadrágot, amiben alsógatya nélkül aludt. Castiel visszamászott a lábai közé, s habozás nélkül kezébe vette Dean férfiasságát. Nyelvével körözött párszor a hegyén, majd szájába vette.
– Óóóó ez az – nyögte Dean fejét hátravetve, ahogy farka elmerült a másik ajkai között. Amit nem tudott szájába venni, ott öklét kezdte el fel-le mozgatni, a másik kezével pedig heréit masszírozta. Dean majdnem szégyellte magát, hogy milyen hamar meg kellett állítania szerelmét, ha ki akart még tartani egy kicsit. Cas vigyorogva mászott le róla, majd az ágyról is. Dean figyelte, ahogy kigombolja farmerját, majd a cipzárral nem is törődve, alsónadrágjával együtt letolta.

Amíg Castiel újra fölé térdelt, Dean elővette az éjjeliszekrény fiókjából a síkosítót. A flakont maga mellé dobva felé hajolt egy csókért, de megakadt valamin a szeme.
– Cas, zokni! – figyelmeztette a másikat, aki a szemeit forgatta, de Dean combjain megtámaszkodva hátradőlt levenni őket őket. – Maradhatsz is így – jegyezte meg incselkedve Dean, miközben végigsimított a másik mellkasán. Castiel felelt helyett előre dőlve száját kezdte ostromolni. Hosszú csók után elhajolva a síkosítóért nyúlt.
– Én akarom – mondta Dean, mielőtt még párja nyomhatott volna ujjaira a zseléből.
– De nincs játszadozás, tudod, mennyire nem szeretem – adta át a tubust Cas. Ó, igen, Dean nagyon is tudta. Nem egyszer próbálta már meg elhúzni a másik előkészítését, s édesen kínozni, de mindig visszakapta. Kétszeresen.

Dean játékosan a másikra nyújtotta nyelvét, aki elmosolyodott. Kezeire nyomott a zseléből, majd Castiel lábai közt hátra nyúlva egy ujját belé vezette. Párja egy halk nyögés után rámeresztette a szemeit, jelezve, hogy kettővel is kezdhette volna. Így nem habozva még egy ujjat vezetett a másik mellé, amivel már több reakciót váltott ki. Cas egyik kezét lazán kezdte el mozgatni Dean férfiasságán, ami a férfit még türelmetlenebbé tette, főleg barátja nyögéseit hallva, így gyorsan egy harmadik ujj is csatlakozott a többihez.
 – Elég lesz, Dean – mondta határozottan Castiel. Dean kezét elvéve bekente saját férfiasságát is, majd a síkosítót az éjjeli szekrényre tette.

Együtt nyögtek fel, ahogy Castiel leereszkedett a másik farkára. Dean próbálta kontrollálni magát, hogy véletlenül se tolja fel csípőjét, s hagyja a másikat megszokni a méretét, de szerelme alig helyezkedett el, már feje fölé is szorította mindkét karját, és elkezdett mozogni. Dean fejét hátravetve nyögött, amikor a másik gyorsított a tempón. Lábait behajlította, hogy ő is könnyebben tudjon mozogni, ami után Castiel nyögött fel hosszan. Párjának kezeit elengedve, Cas Dean mellkasára vezette sajátjait, hogy ott megtámaszkodva még tovább növelje a tempót. Dean immár szabad kezeit aszerelme combjaira tette. Érezte, ahogy a másik izmai minden egyes felemelkedésnél megfeszülnek. Cas kék íriszeibe nézve teljesen elveszett a pillanatban. Egyik kezét oldalán végigvezetve tarkójánál magához húzta egy csókra. Szapora légzésük miatt képtelenek voltak hosszú ideig csókolózni. Mikor az új póznak köszönhetően Dean eltalálta szerelme prosztatáját, az egy nyögéssel nyakába temette arcát. Dean izzadt bőrén érezte a másik minden egyes kilégzését, s forró mellkasaik teljesen összesimultak.

Dean kapott egy csókot a vállára mielőtt Castiel felemelkedve ismét megragadta kezeit. Feje fölé szorítva őket összekulcsolta ujjaikat, s fejét hátravetve próbálta minden lökésnél prosztatájához vezetni a másik férfi farkát.
– Dean – suttogta Castiel két nyögés között, s barátja látta rajta, hogy közel van. Dean megpróbálta jobbkezét felemelni, de párja visszanyomta a párnába.
– Ne legyél makacs – mondta Dean lihegve. Rövid szemcsata után egyik keze felszabadult, a másikat pedig már nem szorította le, csak fogta Cas. Vigyorogva nyúlt szerelme farkához, aki megforgatta szemét, de amint Dean öklébe fogta péniszét, lecsukódtak szemei egy hosszú nyögés kíséretében.
– Dean... Dean... – kezdte kántálni Castiel barátja nevét, aki felgyorsította ökle mozgását. Dean hamarosan érezte a másik izmai összehúzódni maga körül, ahogy kezére és hasfalára élvezett.

Miután légzése lenyugodott, Castiel lehajolt egy csókért. Dean kihasználva a lehetőséget, átfordította magukat. Elszakadva szerelme ajkaitól elkezdett mozogni. Érezte a másik kezeit a hátára csúszni, s ahogy lábait csípője köré fonta, Dean gyorsított a tempóján. Castiel egyik kezét végighúzta a hátán egészen a fenekéig, hogy aztán belemarkoljon. Dean nyögve temette arcát a másik férfi nyakába. Összesimult felsőtesteik között érezte, ahogy a másik ondója összekeveredik izzadságukkal, de nem törődött vele. Alhasában elkezdett épülni a gyönyör, s mikor Castiel szájába vette fülcimpáját, végig söpört testén az orgazmus.
– Dean – suttogta Cas pár perc csend után, miközben párja hajával játszott.
– Hmm?
– Engedj felkelni – kérte, s közben csókokkal borította be a másik nyakát. Dean egy elégedetlen nyögéssel legördült róla, figyelve, ahogy a másik férfi eltűnik a fürdőben. Ezután azon kapta magát, hogy egy nedves törölköző repült a képébe.
– Ne aludj el, még beszédem van veled – közölte Castiel visszasétálva a fürdőbe.
– Én is szeretlek, drágám – kiabálta utána piszkálódva Dean, miközben megtörölte kezét és hasfalát. A földre dobva a törölközőt magára húzta a takarót, s lehunyta szemeit.

Nem sokkal később érezte, ahogy besüpped mellette az ágy, s szerelme bemászik mellé. Párja átható tekintetét magán érezve kinyitotta egyik szemét. Miután beigazolódott sejtése, hogy a másik őt bámulja, hátat fordított neki. Castiel azonban mögé simult, nem hagyta békén.
– Gyerünk, Dean. Tudni akarom, mi bánt – suttogta fülébe párja.
– Semmi – hazudta neki.
– Engem nem versz át, Winchester – csókolta meg nyakát Cas. – Ki vele!
– Tényleg semmiség, csak ... – adta meg magát a férfi. Megfogva párja hasán pihenő kezét folytatta. – Bobbynál jobban szerettem dolgozni – fejezte be elhaló hangon.
– Ez a baj? nem szereted az új munkád? – kérdezte meglepetten Castiel. Választ csak hosszú csend után kapott.
– Tudom, mennyien utálják a munkájukat, de nekik nincs más lehetőségük – simogatta párja kezét Dean. – Én viszont visszamehetnék Bobbyhoz.
– Nem tudom. Elég komolyan a fejébe vette, hogy sokkal többre vihetnéd, mint nála dolgozz – magyarázta a másik férfi.
– Szóval az ő pártján állsz? – háborodott fel Dean.
– Egyetértek vele, de a boldogságod pártján állok.
– Milyen költői – gúnyolódott a zöld szemű morcosan.
– Tudod, mit gondolok? – kérdezte Cas, miközben csókokat hintett nyakára és vállára.
– Hmm?
– Megijedtél. Új hely, új emberek... és újra bizonyítanod kell, hogy megbecsüljenek.


Dean nem válaszolt. Megfordult a fejében, hogy alvást tettet, akkor talán párja leakad a témáról, de tudta: nincs esélye vele szemben, legfeljebb később újra felhozza.
– Egyezzünk meg valamiben – törte meg Cas a csendet. – Még két hónapot bírj ki...
– Egyet – szakította félbe Dean.
– Rendben, egyet, de akkor meg kell ígérned, hogy tényleg próbálod megszeretni a helyet.
– Oké – motyogta a másik.
– Tessék?
– Azt mondtam, oké! – ismételte meg magát hangosabban Dean.
– Ha azután is így érzed majd, beszélek Bobbyval – ígérte meg Castiel megszorítva a másik kezét.
– Komolyan? – kérdezte hitetlenül Dean, miközben megfordult, hogy párja szemébe tudjon nézni. A másik komolyan bólintott, Dean pedig közelebb hajolt egy csókra. Cas elégedetten sóhajtott, amire válaszul Dean belemosolygott a csókba, majd a hátára fordította párját. Rágördülve folytatta szája ostromlását, egyik kezével nyakát cirógatva. Amikor el akart húzódni, Castiel még egy rövid puszira utána hajolt, majd hagyta, hogy mellkasára hajtsa fejét.
– Ettél már ma? – kérdezte a kék szemű férfi a másik hajába túrva.
– Kicsivel azelőtt keltem, hogy jöttél.
– Akkor gyerünk, hoztam pitét – próbált Castiel felülni, de a mellkasán fekvő párjától nem tudott. – Az ajándékod is oda akarom adni.
– De most jó így – motyogta Dean, szerelme pedig megadóan visszatette fejét a párnára, s másik kezét is köré fonta.
– Rendben, akkor majd később – suttogta Castiel a férfi hajába.
Dean szemét lehunyva még jobban belefúrta fejét a másik mellkasába, hogy hallhassa szívdobogását. A kedve még mindig nem volt felhőtlen, de Cas jelenléte megnyugtatta görcsben álló gyomrát. Nem akart elaludni, mert talán csak kora délután lehetett, meg aztán tényleg kezdett éhes lenni, de párja egyenletes szívverését hallgatva álomba szenderült.



~vége~



4

  1. Amikor elkezdtem olvasni, arra gondoltam: basszus, én tiszta Dean vagyok... azzal a különbséggel, hogy sajna nekem nincs Casem... aztán megjött Cas, a Napsugár, és minden, de minden megváltozott! Vigyorogva olvastam tovább, és ezekre a percekre az én depim is tovaszállt! Köszönet érte! <3 Frappánsan megírt a szexjelenet, azért külön gratula! Összességében véve nagyon bejött a történet, és egyáltalán nem baj, hogy épp most Deannek van benne szülinapja. Ez így szuper, ahogy van! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ha csak kis időre is, de sikerült ezzel a sztorival elűznöm a depid. :) ♥ Nálam már az is haladás, hogy egyáltalán belevágtam a smut írásába, mindig próbálom kikerülni, de ez a fic adott egy kis motivációt, mert nem volt olyan szenvedés megírni, mint máskor akár csak 1 bekezdésnyi smutot is.
      Köszönöm a kommented és örülök, ha tetszett. :) ♥

      Törlés
  2. Ez most kellett nekem! Nagyon! Köszönöm! Visszatérő olvasód leszek, I think:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm, hogy elolvastad! :) Örülök, ha sikerült vele megnyerjelek hosszútávra is. :D

      Törlés

© Zaula