2017. február 26.

Veled vagyok

Ahogy egy korábbi posztban már említettem, a héten volt egy éves a blog, szóval ünneplésként ma itt van még egy Veled rész, még ha csak százszavas is. (Balthyt szerettem volna vele fényezni, de végül csak említést kapott.)

Tartalom: Casnek rossz napja volt, Dean pedig mellette van, mint mindig.



Castiel az étkezőasztalnál ült, mikor Dean belépett lakásukba. Bár párja háttal ült neki, keze mozgásából sejtette, hogy a nem rég kapott felnőtteknek tervezett színezőjével ügyködött. Balthazár vette neki mondván, egy rossz nap után jól jöhet, hátha segít kikapcsolnia az agyát.
Dean levette kabátját, s lerúgta cipőjét, majd szerelméhez sétált. Egyik karjával átkarolta és egy puszit nyomott a hajába.
– Rossz nap? – kérdezte Dean leguggolva, hogy szemmagasságba legyen a másikkal. Castiel válasz helyett letette a zöld ceruzát, amivel éppen színezett, majd Dean felé fordult, s nyaka köré fonta karjait.
– Shhh itt vagyok – suttogta Dean, mikor megérezte nyakán a másik könnyeit. – Veled vagyok.




8

  1. Ebben a pici szöszgombolyagban is benne van az egész, szoros kapcsolatuk. Imádom. :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett ♥ A kommented ráébresztett, hogy magát az egész Veled csokrot is tükrözi, lezárásnak is jó lenne :O ahh de nem nem, még van hozzá ötletem, szóval most már benéztem, hogy ez legyen a lezárásxd

      Törlés
  2. ;___; miért tudsz megsiratni 100 szóban? Hogy csinálod? Van receptje? Kérem... Kérlek ;-;

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szadista író énem repdes örömében xd Köszönöm hogy elolvastad *-* ♥

      Törlés
  3. A te tehetségedet nem kell bő lére ereszteni. Gratulálok!

    VálaszTörlés
  4. Én imádlak, de most, ebben a szent pillanatban azért utállak is mellette. ♥ Száz szó... száz szavacska, és mégis olyan érzelmi mélypontra képes vinni, hogy az azért már a pofátlanság netovábbja. Hogy csinálod? Vagyis, ami talán fontosabb: miééért?
    Ahh, annyira szeretem a ficeidet. És azt hiszem, nekem is kell egy olyan színező. :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne utálj T_T nem az én hibám, a múzsámé!!! xd Én is régóta vágytam egy ilyen színezőre, de az igazán szépek, nagyobb alapúak elég drágák, szóval inkább egy olyan barátot újíts be, aki vesz neked, mint Balthy. xd Bár nem rég találtam egy kisebb alapút elfogadható áron, de az nem az igazi. :( xd

      Törlés

© Zaula